Mert abból az első felvonásban nincs túl sok köszönet, hogy affektáló, gyerekeket játszó felnőttek csilivili ruhákban kergetik a jampi élet illúzióját, körülbelül annyi

Eric Idle, a darab szerzője (és a film 1/6 alkotója) szerencsésen úgy dolgozta fel a mozit, hogy még véletlenül se akarja belőle ugyanazt kihozni, és ez az egyetlen lehetősége

Nagylétszámú tánckar, gigaszínpad, óriási lépcsők, fényűző pompa és Andy Warhol rojtosra idézett, tizenöt perc hírnévről szóló mondata jutnak eszünkbe elsőre a

Aki a „musicalfantázia” műfajmegjelölés alatt amolyan operaházfantomjás produkcióra számít a Contact esetében, az meglepve tapasztalhatja, hogy egy megveszekedett énekhang

Az viszont elvitathatatlan, hogy ezt meglehetős biztonsággal teszi, annak ellenére, hogy Csiszár Imre rendezői munkája formailag minden pillanatában erőtlennek, színtelennek és

Tony a hatalmas színpadon egy tisztességes szólószámban kürtöli világgá hirtelen, lágyan lángra gyúlt szerelmét, amely majd elemészti a szívét. Gyönyörű, tiszta, erős

Ami előnyére vált a produkciónak, hogy egy jóval kisebb térbe kellett adaptálni mint az azóta megszűnt Nyugati Teátrumba telepített elődjét, s ez áldásos akadályokba

Shakespeare-től mindössze a sztori maradt meg, de a mű nem is próbálja elhitetni, hogy különleges irodalmi csemegét ajánlana, azt azonban sokkal inkább, hogy valódi

A Walt Disney által közismertségbe animált meseklasszikus persze nem több egy szépen megmunkált tanmesénél, a vizuális megmunkáltságot pedig az Operettszínház vélhetően

Igen bölcs előadás az Operettszínház elővezetésében tálalt Oltári srácok című koncert-musical, több ok miatt is. Elsősorban azért, mert már e műfajmegjelöléssel is