A Szegedi Nemzeti Színház előadása e tekintetben leginkább felemás eredményt mutat. Kolos István rendezése az első fölvonásban semmiféle apropóját nem mutatja e díszletnek,

Már csak azért is, mert aPárlat, még ha nem is teljes mellszélességgel, még ha nem is arcbamászóan, de mindenképpen határozott letisztultsággal játszik az érzékekkel, és

Pelsőczy Réka minden bizonnyal így gondolhatja, mert még a legsötétebb mondatok mögül is csupa életigenlés árad. Persze, hiszen egy párkapcsolat végét jelentő, mindent

A legfőbb érv mégis az lehet a leporolás mellett, hogy a darab komoly megmutatkozási lehetőséget kínál a főszereplőnek. De ebben rejlik az előadás kockázata is: hogy a

Egyszer egy külvárosi, tenyeres-talpas kislány találkozik a megrögzötten agglegényeskedő, mogorva, szókimondó nyelvésszel, Henry Higginsszel, aki három mondat után megmondja,

Na de ez nem is első mondat, hiszen az első mondat még nem az első mondat, csupán az Angyalok karának bevezetője, az első mondat az Úré, aki úgy kezdi a mondókáját, hogy "Nem

Az előadás hangulatát a kocsmadíszlet mellett igen erőteljesen meghatározza a zene. A nagyrészt a színészekből összeálló zenekar megmozgatja a közönség lábát, és bár a

Elsőre talán hívhatnánk formai eklektikának: a színészek végletekig stilizált nagy fekete térben, lehulló fekete vásznak között óriási, klasszikus Erzsébet-korabeli

Csanádi Judit ezúttal nem háztetőre, nem is elvásott SZOT-szállóba, hanem a mögöttük lévő kráterbe helyezi a játékot, amelyet egy vasból készült gigantikus

A dalok rosszaságának több oka is van, elsősorban az előadók: az Evitát játszó Berkes Gabriella (az egy Argentíná t kivéve) mintha nem kapott volna korrepetitori segítséget a