Közkeletű tévképzet, hogy a színház a nézőnek szól. Csak kolonc ő egy előadás nyakán, felesleges teher, szükséges rossz, sutba vele! Vagy ha már azt nem lehet, hát

Ha azt mondom, hogy a szerző a természetjog és a jogpozitivizmus szembenállását boncolgatja, valamint sommás véleményt mond a feministák választójogért folytatott

A műsorterv összeállításánál még csak a jól értesültek és a jövőbelátók tudhatták, mennyire aktuális lesz a bemutató idején az Othello Gyulaházán Zalaegerszegen.

Kovács Lotti
Az, hogy ez a lendület nem tud kitartani már az első felvonás végéig sem, talán leginkább a dramaturg hiányával magyarázható, akinek szükségessége főként

A színdarabok szerzői írásuk elején általában tudatják olvasójukkal, hogy amit most a kezükben tartanak, azt a jeles művész drámának, bohózatnak, komédiának, netán

Kemény fizikai összecsapások zajlanak a színpadon: csattan a pofon, puffan a vádli, a térd, a comb a facsúszkán. A nyíltszíni pankráció néha nekifutásból, néha helyből

„Az életem csúcsán vagyok, annyira, hogy most lenne a legjobb meghalnom, hogy boldogan tegyem” – namármost úgy vagyunk berendezkedve, hogy amint ez valakiben felmerül mint

Mert elkeserítő olyan világban élni, amelyben minden sémákra épül. Amelyben az embereknek elég egy-két jó szó (az olaj) ahhoz, hogy elhiggyék: foglalkoznak velük. Amelyben

Látszatra minden stimmel: kastélybútorzat, nagy ablak, misztikus éjszaka, három szmokingos férfi bejön, kisvártatva elkezdődik a dráma, a kihallgatott párbeszéd a zeneszerző

Mel elveszti az állását, miközben folytonos konfliktusban áll a szomszédok egy részével (ne háromemeletes bérházra, hanem sokemeletes lakáskomplexumra tessék gondolni, máris