Barbro Lindgren egy teljesen egyszerű mesét írt, ami alapvető dolgokról szól: barátságról, zenéről, játékról, egymás elfogadásáról – csupa olyan dologról, amiről

Emberi kapcsolatok, emberség és reakciók eszmék tükrében a második világháborút megelőzően – a téma nem újszerű, Groó Diana, Kathrine Kressmann Taylor levéldrámáján

• 14.00: Megnyitó
• 14.15: Csíksomlyói Passió (részlet), A Bázakerettyei Pszichiátriai Betegek Otthona és Rehabilitációs Intézete színjátszói, Rendezte: Lázár Péter

A helyzet eléggé „lankasztó”. Szeretnénk hinni, hogy a történet a 14. századi reneszánsz Anglia sajátja, de nagyon úgy tűnik, hogy nem. Shakespeare drámája időtlen, ami

„Lassan járj tovább érsz”, „Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik”, és még sorolhatnám a mondásokat, de igazából semmi közük az előadáshoz. Elsőre jól

Helyesen ismerte fel a kaposvári színház vezetése, hogy a cigányok társadalmi státusa, az együttélés, a kulturális különbségek, az előítéletek és az úgynevezett

Nincs is talán hálásabb feldolgozandó téma, mint a házasság szent, ámbár annál bonyolultabb intézménye, és a páros lét viszontagságainak, a nő-férfi örök ellentétnek

Lukas cipővel, feslett felöltővel és zálogjeggyel teli zsebbel nyílik a művészet míves kapuja, mert mi más adhatná a filozófiához az alaphangot, mint a korgó gyomor? A

Ezt az előadást még nem láttuk.

Külső szemnek, aki nem él, vagy élt, vagy nincsenek hozzátartozói a határ menti területeken, ellentmondásosnak tűnhet az ottlét. Az előadásban leginkább Erdélyről és a