Nehezen megfogható a Kecskeméti Katona József Színház Ruszt József Stúdióban bemutatott Gogol. Utóirat című előadása. Tán éppen azért, mert sokfelől megközelíthető a

Kis magyar szocio-abszurd egy kis vakonddal, akinek a fejére csináltak. Érthetjük a kis vakondot egy kis közembernek is, azonban a HOPPart előadásában sokkal fontosabb a

A történet főhősei három kiábrándult és magára hagyatott (megcsalt, szexhiányos, leszbikus) huszonéves, akik egyre inkább gyűlölt, impulzus nélküli életük egyik

Lázas jövővíziókból lehet igen jó előadást csinálni (emlékezetes a színházak bezárása utáni időről szóló szatíra, a Nézőművészeti főiskola , vagy A per

Egy család élete jelenik meg a színpadon. Amerikába emigrált anya, itthon hagyott gyerekek. Néha beszél velük telefonon. Ritkán. Fia depressziós, a lány gátlástanul csalja a

Latex bőrcuccokban punk és lightrock zenére előadni egy Katona József–Spiró György-drámát elég meredek, de miért pont így ne lehetne. A hatalomba beleőrült emberek

Példaként a balladai homály, amely olyannyira meghatározza a szkénés produkciót, az itt nincs. Mohácsi nem időtlen, ám korszerű példázatot mesél, hanem inkább stilizált,

Lónyay Erzsébet, Psyché talán a magyar irodalom egyik legösszetettebb személyisége. Weöres Sándor a fikció és a valóság határán mozgatja hányattatott sorsú

A nagy találkozásokból többnyire sztorik, ritkábban barátságok, esetleg szerelmek szoktak születni, legritkábban egy előadás. Pedig Fekete Ernő és Weöres Sándor

Lars von Trier ebben a drámájában (hiszen a film is sokkal inkább színházi, mint mozgóképi nyelven készült) is a közösség és az egyén viszonyát boncolgatja, egy