Ez persze csak játék, mert lehet, hogy az irodalomtörténet feljegyezte, pontosan honnan jutott Büchner tudomására Woyzeck korabeli, tragikus végű története, nem ez a fontos.

Egy gyermekpszichológusnál vagyunk, ahol a terapeuta (Boros Péter) hipnózissal előbb a hétéves Péter (Boda Tibor) múltjába, majd jövőjébe pillant bele, miközben a

W. S. Othello – néger mór. Már az új fordítás/átírás alcíme is játék, megkettőzése a főhős másságának. És ez a motívum jelenik meg akkor is, amikor a kreol bőrű

A forgószínpad megjeleníti a korok és terek egymásba mosódását: az egyik pillanatban egy élénk talk show-t látunk, a következőben egy apokaliptikus parkot, hogy azután

Ha a színlapból jól értem, Joël Pommerat kortárs francia szerző és rendező jeleneteit, novellaszerűségeit dolgozta fel a Katona társulata, Máté Gábor rendezésében. Ezen

Wilson rendezésében a látvány mindent visz: a játszók 3D-s rajzfilmfigurák az esszenciára csupaszított épületsablonok előtt, mindegyikük egy-egy különös(en találó)

Valószínűleg kevés olyan kulturális „másik” van, aki jobban ingerli az egyetemes emberi értékek és a kulturális relativizmus közötti határvonalat. A sajtó általában

Mészáros Zsófia díszlettervező színpadszigeteit fapallók kötik össze: fél méterrel folyamatosan a föld fölött, polgári csendességet sugalló tonettvilágában él Blondin,

Persze Szabó Magda - saját édesanyja múltját felelevenítő - története különös családtörténet. Ugyanis rögtön az elején világossá válik, hogy családról itt már

Irodalmi közhely, hogy Tom Stoppard drámája a létbevetett és személyiségéből kilúgozott ember abszurdja. Túlságosan is emberszabású embereivel egy oldalsó bejáratot nyit