Az Élet és Irodalom ban minden héten megjelenik egy ilyen mesécske, valami közéleti eseményt ültetve át a népmesék világába. Önmagukban ugyan néha inkább fricskának

Például ez a tea is összekötötte őket, ahogy sok minden más is: a Nemzeti Színház vagy a kommunizmusba vetett hit. És legalább ennyi dolog el is választotta őket, például a

A közönség hálásan fogadta az ünnepelt fővárosi művészeket, és végig arra gondolt, hogy okkal színjátszanak neki, és ez múlhatatlan reménynek bizonyult. Miért is tett

A Szegedi Szabadtéri előadása többek között észreveszi azt is, hogy nincs igazán _darab_, csak egy állapot van, ami a szükségszerűen tragikus (és féloldalas) véghez vezet.

Nyilván nem véletlen. A gyerek őszinte, ha jót lát, visszatartja, ha nem, futás bárhová, csak el innen. A felütés figyelemfelkeltő, a társulat a színpad előtti térben

Hát nem is megy tovább, itt marad, és Masnival múlatja az időt, miközben hangoztatja a Portugáliát, és mi tagadás, Masni helyében nekünk is megfordulna a fejünkben, hogy

Mert A fáklya kialszik csak úgy tesz, mintha a helyieknek szólna, és csak úgy tesz, mintha ünnepi előadás lenne. Igazából egy helyi érdekeltségű sztori drámavázlatának

Hogyan is lehetne egy ilyen többszörözött álmot jól színpadra vinni? Hiszen olyan jó volt filmen! Hát, legyen a színpadon is film – valami ilyesmi gondolatsor mentén

Az ügynökmúlt, a korrupció, az egymást ócsároló politikai kommunikáció, a mutyik, a bizottságosdik – minden pellengérre kerül. Bal- és jobboldal, Yorkok és Lanchesterek,

Az előadás technikai körülményei tulajdonképpen agyoncsapnak mindenféle meseszerűséget, ami az elég nyeglén színpadra átírt szövegben (pár soros dialógok és