Mert a kisvárdai nézőtérről nézve nekem ugyan nem állt össze ebből semmi. Helyesebben: ami összeállt, a próbatételek sora, az önmagába visszataláló cselekvések, a

Valamit kezdeni vele egy mai fiatalnak, mégpedig úgy, hogy az operettet éppen a lelkétől, a zenétől fosztják meg, plusz még a prózában elmondható részétől is, és így marad

A közel másfél órás nyomasztó hajsza végtelen rémálom, amely folytonos, szinten tartott jelentéstöltetével mégsem hagyja a nézőt egy másodpercre sem elszenderülni. Még

A háttérfalon vallatási jegyzőkönyvet olvashatunk egy nőről, akinek bekötötték a szemét, majd arra kényszerítették, hogy tegye szét a lábát, így azt hihette, hogy meg

Nem egyszerű, mert egyáltalán nem zavarbaejtő, ahogyan ez a négy ember teljesen feltárulkozva, testük minden négyzetcentiméterét felvállalva mozog előttünk. Mégis,

A három táncosból és két zenészből álló alkalmi társulat sallangok nélkül szeretne beszélni: sem díszletet, sem karakteres világítást nem használnak a jelenetekben, pedig

Az Átrium Film-Színházban bemutatott rövidke, mindössze 45 perces produkcióban ritka és talán kissé furcsa előadást láthat a kíváncsi néző. A mozgásszínház izgalmas

„fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!
Szívünk megremeg.”

Mert van itt fuldoklás, egymás ellen élés-halás bőséggel, és tényleg, még a szív is ott dobog a

Valahogy olyan lehetetlennek tűnik, hogy most tényleg végig fogjuk nézni, ahogy majdnem egy tucat _disabled_ (vagyis: valamije nem működik: sérült, fogyatékos) ember egyesével

Négy fiatal férfi, négy igencsak eltérő egyéniség – Feri, Ákos, Gyurka és Balázs a saját keresztnevükön szerepelnek, és vélhetően nagyrészt a saját karakterüket adják